Korábbi győztesek
Nézd meg, milyenek a korábbi EBC*L bajnokok és a jövőbeli üzleti vezetők!
A lengyel Wojciech Misztak szerezte a legtöbb pontot a 2008. évi Nemzetközi EBC*L Champions League versenyen, így ő vehette át Dr. Hahn, a tudományokért felelős osztrák miniszter megbízásából Dr. Freismuth-tól a „2008 EBC*L Bajnoka” címet. A rendezvény nyertese azonban nem csupán az a tíz versenyző volt, akiket 100 és 1000 euró közötti pénznyereménnyel díjaztak, hiszen a nemzetközi versenyre kvalifikációt szerző valamennyi résztvevő hasznos és értékes tapasztalattal lett gazdagabb. “A résztvevők nemcsak értékes tapasztalatokkal lettek gazdagabbak, hanem az Egységes Európai Gazdasági Oklevéllel a „hozzászólás jogosítványát” is megszerezték, azaz olyan ismeretanyaggal rendelkeznek, mely feljogosítja őket, hogy globális gazdasági vitákban hozzáértő partnerként vehessenek részt” - mondta Victor Mihalic, a Nemzetközi EBC*L Központ vezetője.
A korábbi sajtómegjelenések megtekintéséhez kattints ide
EBC*L Gazdasági Verseny 2009!
Az EBC*L Magyarországi Képviselete hagyományához hűen 2009-ben is díjazta a több száz versenyző közül azokat, akik a legfelkészültebbnek bizonyultak a gazdasági ismeretek területén. Az évente megrendezésre kerülő rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a gazdasági alapismeretek fontosságára.
„A gazdasági alapkompetencia a magánéletben is nélkülözhetetlen a boldoguláshoz” - hangsúlyozta Dr. Bogdány Tamás, a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ gazdasági főigazgató-helyettese a résztvevőknek a rendezvényen.
A versenyzők diák és felnőtt kategóriában indulhattak a kétfordulós versenyen. „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak a diákok vegyenek részt hasonló megmérettetésen, hiszen az idősebb korosztálynak is szüksége van a folyamatos tanulásra, fejlődésre és természetesen a sikerélményekre” mondta Paukóné Várnai Adrienn, az EBC*L Magyarországi Képviseletének vezetője.
A felnőtt kategória nyertese Horváth Péter a győri Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola hallgatója, a diák kategória győztese pedig Balogh Boglárka, a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola és Kollégium tanulója lett. Mindkét kategória legjobbjai 1-1 ipod Nano-val, könyvcsomaggal, pénznyereménnyel és természetesen az elismeréssel lehettek gazdagabbak!